Skip to content
GIBIS
Főoldal
Gazdaságunk
Gazdaságunk Referenciáink Referenciáink Videók Nemzetközi export
Állataink
Állataink Fácánok Piros/szürke fogoly Vad nyulak Tőkés récék Mezei nyulak Őzek
Fácánok
Fácánok Sötét fácán Kínai fácán Keltetőtojás Fácántenyésztés
Vadlexikon
Vadlexikon Faisan de Colchide Perdrix rouge
Katalógusok
Katalógusok Nyúl katalógus 2026-2027
Vadászkutya idomítás
Lépjen kapcsolatba velünk Értékelés írása

Nyelv

🇫🇷 Français 🇬🇧 English 🇪🇸 Español 🇮🇹 Italiano 🇩🇪 Deutsch 🇦🇹 Österreichisches Deutsch 🇷🇺 Русский 🇨🇳 中文 🇮🇳 हिन्दी 🇸🇦 العربية 🇶🇦 العربية (قطر) 🇦🇪 العربية (الإمارات) 🇸🇦 العربية (السعودية) 🇭🇺 Magyar 🇵🇱 Polski 🇷🇴 Română 🇦🇿 Azərbaycan 🇷🇸 Srpski 🇭🇷 Hrvatski 🇧🇦 Bosanski 🇸🇮 Slovenščina 🇲🇪 Crnogorski 🇲🇰 Македонски 🇦🇱 Shqip 🇧🇬 Български 🇬🇷 Ελληνικά

Vadfajok enciklopédiája

Vörös fogoly

Alectoris rufa (Linnaeus, 1758). Száraz, napos élőhelyek zömök tyúkalakú madara, Nyugat-Európa csaknem bennszülött faja, amely híres kettős fészkeléséről — a hím és a tojó párhuzamosan kotlik két fészekalján.

Lépjen kapcsolatba velünk PDF katalógus letöltése
Vörös fogoly

Nem tévesztendő össze a fogollyal (Perdix perdix), amely más nembe tartozik, sem a chukárfogollyal (Alectoris chukar) és a kövi fogollyal (Alectoris graeca), amelyek ugyanennek a nemnek a fajai. A Franciaországban tenyésztett másik nagy síkvidéki tyúkalakú madárról lásd a Fácán szócikket.

Leírás

A vörös fogoly zömök tyúkalakú madár, testhossza 32–34 cm, szárnyfesztávolsága 47–50 cm, átlagos testtömege a hímeknél 480 g, a tojóknál 400 g.[1] Feje négyszínű: a kifejlett madár csőre és szemgyűrűje korallvörös, arca és torka fehér, feketével szegett, a szem fölött fehér sáv húzódik.[5] Melle világosszürke vagy kékesszürke, hasa vörhenyesbarna, oldalain pedig igen kontrasztos vörhenyes, fekete és fehér harántsávok láthatók.[5] A terepen leghasznosabb bélyeg az örv: a vörös fogolynál a fekete szegély nem marad éles, hanem a mell felső részén rengeteg apró, háromszögletű pettyre és finom csíkra bomlik, amelyek elütnek a homokszürke alaptól — ez különbözteti meg a kövi fogolytól és a chukártól, amelyeknél az örv éles és zárt.[5] Az ivari kétalakúság csekély: a hím és a tojó tollazata azonos, a hím átlagosan valamivel nagyobb, és a kifejlett hímek lábán sarkantyú található, amely a tojóknál hiányzik.[1][5] A közölt méretek forrásonként eltérnek, egyesek akár 38 cm teljes testhosszt is megadnak;[5] az itt szereplő 32–34 cm-es tartomány az Office français de la biodiversité adata.[1]
Vörös fogoly oldalnézetből: négyszínű fej, pettyekre bomló örv és harántsávos oldalak

Méret és testtömeg

32–34 cm testhossz, 47–50 cm szárnyfesztávolság; a hím átlagosan 480 g, a tojó 400 g.[1]

Négyszínű fej

Korallvörös csőr és szemgyűrű, fehér, feketével szegett torok és arc, fehér szemöldöksáv.[5]

Felbomló örv

Az örv feketéje a mell felső részén háromszögletű pettyekre bomlik: fő elkülönítő bélyeg a kövi fogollyal és a chukárral szemben.[5]

Rejtett kétalakúság

A két ivar tollazata azonos; csak a kifejlett hímek sarkantyúja és az átlagos testméret különbözteti meg őket.[1][5]

Rendszertan és szisztematika

A fajt Carl von Linné írta le 1758-ban Tetrao rufus néven. Később átsorolták az Alectoris nembe, amelyet a német természettudós, Johann Jakob Kaup hozott létre 1829-ben: ez a nemváltás magyarázza a zárójelet a szerző neve körül az érvényes kettős névben, Alectoris rufa (Linnaeus, 1758).[2] A nemi név az ógörög alektoris szóból ered, amely a házityúkot jelölte; a faji jelző, a rufa, latinul „vörhenyes”.[3] Három alfaját ismerik el: az A. r. rufa Franciaországban, Korzikán, Olaszország északnyugati részén és a betelepített nagy-britanniai állományokban él; az A. r. hispanica az Ibériai-félsziget északi és nyugati részén; az A. r. intercedens a félsziget keleti és déli részén.[4] Az Alectoris nembe tartozik a chukárfogoly és a kövi fogoly is, amelyekkel a vörös fogoly hibridizálódhat; a fogoly ezzel szemben külön nembe, a Perdix nembe tartozik, tehát nem a vörös fogoly egyszerű színváltozata.[13]

Protonim

Tetrao rufus Linnaeus, 1758 — a Kaup által 1829-ben felállított Alectoris nembe sorolták át, innen a zárójel a szerző neve körül.[2]

Etimológia

Alectoris, a görög alektoris szóból, amely a házityúkot jelenti; rufa, latinul vörhenyes.[3]

Három alfaj

A. r. rufa (Franciaország, Korzika, Északnyugat-Olaszország), A. r. hispanica (Ibéria északnyugati része), A. r. intercedens (Ibéria keleti és déli része).[4]

Közeli rokon fajok

Azonos nem: chukárfogoly (A. chukar) és kövi fogoly (A. graeca). Más nem: fogoly (Perdix perdix).[13]

Elterjedés

A vörös fogoly természetes világelterjedése az Ibériai-félszigetre, Franciaországra, Olaszország északnyugati részére, a Baleár-szigetekre és Korzikára korlátozódik: Nyugat-Európában csaknem bennszülött fajról van szó.[1][5] Franciaországban az ország déli kétharmadát népesíti be, Korzikát is beleértve, és szinte teljesen hiányzik a Mont-Saint-Michelt, Párizst, Dijont, Lyont és Briançont összekötő vonaltól északra és keletre.[1] Ezen a területen kívül a fajt sikeresen betelepítették a nagy-britanniai East Angliába 1770 körül, francia törzsállományból; bár a XVIII. század végére már szilárdan megtelepedett, csak lassan terjedt szét a szigeten, és mai elterjedését csupán az 1930-as években érte el.[12] Az európai állományt ma 4,97–6,85 millió párra becsülik.[1]

Világelterjedés

Ibériai-félsziget, Franciaország, Északnyugat-Olaszország, Korzika és a Baleár-szigetek: igen szűk természetes elterjedés.[1][5]

Franciaországban

Az ország déli kétharmada, Korzikával együtt; hiányzik a Mont-Saint-Michel – Párizs – Dijon – Lyon – Briançon vonaltól északkeletre.[1]

Brit betelepítés

1770 körül telepítették be East Angliába Franciaországból; mai elterjedését csak az 1930-as években érte el.[12]

Európai állomány

Becslés szerint 4,97–6,85 millió pár.[1]

Élőhely és táplálkozás

A vörös fogoly az alacsony és közepes tengerszint feletti magasságok száraz, napos, nyílt vagy félig nyílt élőhelyeit kedveli: garrigue-okat, cserjés domboldalakat, szőlőket, száraz pusztákat, szántókat és köves térszíneket.[1] Mozaikos tájat keres, amelyben a táplálkozásra alkalmas, sűrű gyepszintű foltok cserjés részekkel váltakoznak, ez utóbbiak menedékül és fészkelőhelyül szolgálnak; a sűrű erdőket és a vizes élőhelyeket ellenben kerüli.[1][5] A tengerszinttől mintegy 1300 méteres magasságig fordul elő,[5] 100 hektáronként nagyjából 5–10 páros sűrűségben.[6] Tápláléka a korral gyökeresen megváltozik. A kifejlett madarak túlnyomórészt növényevők: magvakat, leveleket, rügyeket és terméseket fogyasztanak, egyértelmű pázsitfű-, pillangósvirágú- és fészkesvirágzatú-túlsúllyal.[1] A csibék táplálékában ezzel szemben háromhetes koruk előtt a gerinctelenek dominálnak: a hangyák, a szöcskék és a bogarak a kikelést követő első napoktól kezdve nélkülözhetetlenek számukra.[1] Ez a kezdeti rovarfüggőség magyarázza, milyen fontosak a gyepes szegélyek és a kezeletlen fedezéket adó növényzet a fiatal csapatok túlélésében.
Vörös fogoly száraz gyepes fedezékben, cserjés domboldali élőhelyen

Kedvelt élőhelyek

Garrigue-ok, cserjés domboldalak, szőlők, száraz puszták és mozaikos szántók; a sűrű erdőket és a vizes élőhelyeket kerüli.[1]

Tengerszint feletti magasság

A tengerszinttől mintegy 1300 m-ig.[5]

Sűrűség

Kedvező körülmények között nagyjából 5–10 pár 100 hektáronként.[6]

A kifejlett madarak tápláléka

Magvak, levelek, rügyek és termések, elsősorban pázsitfüvek, pillangósvirágúak és fészkesvirágzatúak.[1]

A csibék tápláléka

Három hetes kor előtt a gerinctelenek dominálnak: hangyák, szöcskék és bogarak már az első napoktól.[1]

Szaporodás és kettős fészekalj

A párok február és április között alakulnak ki, és területet foglalnak.[6] A tojásrakás Franciaországban áprilisban–májusban zajlik, átlagosan mintegy egy tucat tojással.[1] A fészek egyszerű, körülbelül húsz centiméter átmérőjű mélyedés a talajon, cserje alá rejtve.[6] A kotlás 23–24 napig tart, és mindkét szülő részt vesz benne;[1][6] a kikelések május végétől augusztus végéig húzódnak.[1] A faj legfigyelemreméltóbb sajátossága a kettős fészkelés, amelyet R. E. Green írt le az Ibis folyóiratban 1984-ben: a tojó két fészekaljat rakhat két különböző fészekbe, közvetlenül egymás után. A két fészket ezután külön kotolják ki — az első fészekaljat a hím, a másodikat a tojó vállalja —, és a két fészek kotlása megközelítőleg egyszerre indul.[7] A pár így csaknem egy időben két fészekaljat nevel fel. E viselkedés gyakorisága az adatsorok szerint eltérő: az Office français de la biodiversité az esetek 20–40 %-ára teszi,[1] míg Green az idős tojóknál 60–80 %-ot közöl[7] — a két szám nem ugyanarra az állományra vonatkozik, és nem hasonlítható össze közvetlenül. A kettős fészekaljat nem szabad összetéveszteni a pótfészekaljjal, amelyet az első fészek elpusztulása után rak a tojó, és amely átlagosan 8 tojásból áll.[1] A csibék fészekhagyók: a kikelés után nagyon hamar elhagyják a fészket, követik a kifejlett madarakat, mintegy két hónapos korukra elérik a felnőttkori méretüket, és a következő télig a szüleik kíséretében maradnak; az ivarérettséget a rákövetkező tavasszal érik el.[6][5] A kettős fészkelést és az ivarok közötti szaporodási sikerkülönbségeket később vadon élő állományokon is vizsgálták.[8]
Vörös fogoly a talajon, a növényzetben, a költési időszakban

Időrend

A párok február és április között alakulnak ki, tojásrakás áprilisban–májusban, kikelés május végétől augusztus végéig.[1][6]

Fészekalj

Átlagosan mintegy egy tucat tojás egy körülbelül 20 cm-es talajmélyedésben, cserje alá rejtve.[1][6]

Kotlás

23–24 nap, mindkét szülő részvételével — kettős fészekalj esetén mindegyik a saját fészkén.[1][7]

Kettős fészkelés

Két fészekalj két különálló fészekben, külön kotolva a hím és a tojó által: az OFB szerint az esetek 20–40 %-ában, Green szerint az idős tojók 60–80 %-ánál.[1][7]

Pótfészekalj

A fészek elpusztulása után rakott, átlagosan 8 tojásos pótköltés — megkülönböztetendő a kettős fészekaljtól.[1]

Fiatalok

Fészekhagyó csibék, felnőttkori méret két hónapos korra, télig a szülők kíséretében, ivarérettség a következő tavasszal.[6][5]

Viselkedés és csapatos élet

A vörös fogoly társas faj. Rendszerint hat–tíz madárból álló csapatokban él — egyes források szerint tíz–tizenötben[5] —, amelyeket többnyire egy pár és a fészekalja alkot, és amelyekhez olykor magányos kifejlett madarak is csatlakoznak. Ősszel és hideg teleken ezek a csapatok negyven, sőt hetven egyedet is meghaladó csoportokká olvadnak össze.[5] Ha megzavarják, a vörös fogoly egyértelműen inkább fut — a természettudósok ezt gyalogos menekülésnek nevezik —, semmint felrepül: emelt fejjel, a fedezéket kihasználva mozog a talajon, és csak végső esetben rugaszkodik el, alacsony, gyors repüléssel.[5] Ez a talajon való menekülés különbözteti meg a fogolytól, amely készségesebben repül fel.[13]
Vörös foglyok csapata a talajon, társas viselkedés a csapatban

Csapatok

Szokásos csoportméret 6–10 madár, egyes források szerint 10–15.[5]

Téli csoportosulások

Ősszel és hideg teleken 40, sőt 70 egyednél is népesebb csoportok.[5]

Gyalogos menekülés

Elsősorban a talajon menekül; alacsony, gyors felrepülés csak végső esetben.[5]

Hogyan különböztethető meg a három fogolyféle

A köznyelvben három „fogoly” él egymás mellett, pedig sem a méretük, sem a nemük, sem a védettségi státuszuk nem azonos. A fogoly, Perdix perdix (Linnaeus, 1758), a Perdix nembe tartozik, nem az Alectoris nembe: tehát nem a vörös fogoly színváltozata.[13] Valamivel kisebb (29–31 cm, szárnyfesztávolsága 45–48 cm) és sokkal fakóbb: nyaka és melle csíkos szürke, háta szürkésbarna, gesztenyebarna harántsávokkal, feje vörhenyes; a hím mellén patkó alakú barnásvörös folt van, amely a tojónál hiányzik vagy hiányos, s ez az egyetlen állandó ivari bélyeg.[13] A két faj csaknem egymást kiegészítve osztozik Franciaországon: a fogoly nagy vonalakban az északi felét foglalja el, azon felül a Pireneusokat és a Massif Centralt, ahol maradványállományai fennmaradtak, a vörös fogoly pedig a déli kétharmadot.[1][13] A chukárfogoly, Alectoris chukar (Gray, 1830), a vörös fogollyal azonos nembe tartozik, de nagyobb nála; fekete örve széles és éles, körbeéri a nyakat, és a szemen át felfut, anélkül hogy a vörös fogolyéhoz hasonlóan pettyekre bomlana.[14] Természetes elterjedése Kelet-Európától és a Balkántól Mandzsúriáig terjed, és nem fedi át a vörös fogolyét.[14] A hibridizáció a nem legfőbb kezelési kérdése. A vörös fogoly és a kövi fogoly mediterrán állományait genetikai szennyeződés érinti, amelyben a chukár a leggyakrabban kimutatott introgresszív taxon: kelet-ázsiai eredetű chukárgéneket találtak Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban is.[10] Elba szigetén a vizsgált vadon élő foglyok 84 %-a (n = 25) A. rufa × A. chukar hibridnek bizonyult, húsz korzikai fogságban tartott madár mintáján pedig 67 %-ot elérő introgressziós gyakoriságot mértek.[10] Mallorcán a 93 mintavett egyed közül 16-nál mutattak ki chukár eredetű mitokondriális DNS-t, jóllehet fenotípusuk nem különbözött a tiszta vörös fogolyétól[9]: a szemre történő azonosítás tehát kevéssé megbízható, és csak a genetikai vizsgálat ad biztos eredményt. Nagy-Britannia már 1992-ben megtiltotta a chukárfogoly, valamint a chukár × vörös fogoly hibridek kibocsátását.[12] Franciaországban emellett természetes hibridizáció is előfordul: ahol a vörös fogoly elterjedése átfedi a kövi fogolyét a Déli-Előalpokban, a két faj termékeny hibrideket hoz létre, amelyeket „szirti fogolynak” (perdrix rochassière) neveznek,[1][16] s amelyek tollazati bélyegei nem állandóak: egyes egyedek a vörös fogolyra, mások a kövi fogolyra hasonlítanak, minden köztes átmenettel.[16]
Fogoly (Perdix perdix), fakó tollazat és a hím mellén a patkó alakú folt

Fogoly (Perdix perdix)

Más nem, 29–31 cm, fakó tollazat, barnásvörös patkó alakú folt a hím mellén; Franciaország északi fele.[13]

Chukárfogoly (Alectoris chukar)

Azonos nem, nagyobb termet, éles fekete örv, amely a szemen át felfut; természetes elterjedése a Balkántól Mandzsúriáig.[14]

Az örv mint bélyeg

A vörös fogolynál az örv pettyekre bomlik, a chukárnál és a kövi fogolynál éles és zárt.[5][14]

A chukár introgressziója

84 % hibrid Elba szigetének 25 vadon élő foglya közül; chukár eredetű mitokondriális DNS 93-ból 16 madárnál Mallorcán.[10][9]

Kimutatás

A vörös fogoly × chukár hibridek szemre nem különböztethetők meg a tiszta vörös fogolytól: csak a genetika dönti el.[9]

Szirti fogoly (perdrix rochassière)

A Déli-Előalpokban élő termékeny vörös fogoly × kövi fogoly hibrid, változékony tollazattal.[1][16]

Státusz és kezelés Franciaországban

A vörös fogoly az IUCN globális vörös listáján a Mérsékelten veszélyeztetett (Near Threatened, NT) kategóriába tartozik; ezt a besorolást a 2020-as frissítéskor kapta a BirdLife International értékelése alapján; európai státusza ugyanez, míg a francia vörös lista 2016-ban még a nem veszélyeztetett (LC) kategóriába sorolta.[1] Az állomány trendje csökkenő: a 2020-as értékelés az európai visszaesést tíz év alatt 40–45 %-ra teszi, a tagállamok által a madárvédelmi irányelv 12. cikke alapján az Európai Bizottságnak megküldött adatok szerint.[11] Franciaországban a 2019-es jelentés 2008–2017 között 214 000 párról számol be (132 000 – 300 000 közötti tartománnyal), a becsült csökkenés 2001 és 2018 között -32 %, 2009 és 2019 között -51 %.[1] A faj továbbra is vadászható: szerepel a madárvédelmi irányelv II/2 B mellékletében, valamint a III. mellékletben, amely engedélyezi az értékesítést, a tartást és a szállítást.[1] A fő azonosított veszélyeztető tényezők az élőhelyvesztés — egyfelől a mezőgazdaság intenzívebbé válása, másfelől a mezőgazdasági felhagyás miatti élőhelyzáródás —, a szélsőséges időjárási események, a vadászati hasznosítás és a ragadozás.[1] Két háttértényező egészíti ki ezt a képet, amelyeket a faj genomjának megszekvenálása tárt fel. Az első genetikai: a szerzők mintegy 140 000 évvel ezelőtti demográfiai összeomlást azonosítanak, amelyet a Riss–Würm interglaciális felmelegedéséhez kötnek, s amelyből a vörös fogoly genetikai változatossága soha nem állt helyre — szintje ma is minimális.[15] A második éghajlati: a felmelegedés kedvezőtlenül hat a szaporodási sikerre az elterjedési terület déli részén, és összefüggésben állhat egyes fertőző betegségek gyakoribbá válásával.[15] A kezelés terén az OFB végül emlékeztet arra, hogy a nyár végi kibocsátásokból származó tenyésztett madarak túlélése a következő tavaszig igen alacsony, 5 % alatti[1]: ez az adat a késői lőkibocsátások ökológiáját dokumentálja, nem pedig a tenyésztés gyakorlatát; azt hangsúlyozza, hogy egy állomány tartós megerősítése az élőhely minőségén és a vadászidényen kívül végzett műveleteken múlik.

IUCN-státusz

Mérsékelten veszélyeztetett (NT) globálisan és Európában 2020 óta; francia vörös lista: nem veszélyeztetett (LC) 2016-ban.[1]

Európai csökkenés

A madárvédelmi irányelv 12. cikke szerinti jelentés alapján tíz év alatt 40–45 %-os visszaesés.[11]

Francia állomány

214 000 pár 2008–2017 között (132 000 – 300 000); -32 % 2001 és 2018, -51 % 2009 és 2019 között.[1]

Jogi keret

Vadászható faj, a madárvédelmi irányelv II/2 B és III. mellékletében szerepel.[1]

Veszélyeztető tényezők

Élőhelyvesztés a mezőgazdaság intenzívebbé válása és az élőhelyek záródása miatt, időjárási szélsőségek, vadászati hasznosítás és ragadozás.[1]

Alacsony genetikai változatosság

Mintegy 140 000 évvel ezelőtti demográfiai összeomlás, amelyből a faj genetikailag soha nem állt helyre.[15]

A GIBIS-nél

A GIBIS 1951 óta tenyészt foglyokat Chatte-ban, Isère megyében. A helyben nevelt vörös foglyok, foglyok és chukárfoglyok betelepítésre és vadászatra szolgálnak, és a foglyok oldalon mutatjuk be őket; a tenyésztési gyakorlatot — beültetett röpdék, alacsony állománysűrűség, a repülőképesség fejlesztése — a tenyészetünk oldal ismerteti, az állományerősítő műveletek elveit pedig a betelepítés oldal. Ez az enciklopédikus szócikk független ezektől az oldalaktól: a vadon élő fajt, biológiai jellemzőit és státuszát mutatja be, kereskedelmi szándék nélkül.

Családi tenyészet 1951 óta

Szárnyas- és apróvadtenyésztés Chatte-ban, Isère megyében.

Tenyésztett fogolyfélék

Vörös fogoly, fogoly és chukárfogoly: lásd a honlap fogoly oldalát.

Betelepítés

Az állományerősítő műveleteket a betelepítés oldal ismerteti részletesen.

Références

  1. ↑Office français de la biodiversité (OFB), „Perdrix rouge (Alectoris rufa)” fajlap, ofb.gouv.fr, megtekintve 2026-ban.
  2. ↑Kaup J. J., *Skizzirte Entwickelungs-Geschichte und natürliches System der europäischen Thierwelt*, Darmstadt, 1829 — az *Alectoris* nem létrehozása.
  3. ↑Jobling J. A., *The Helm Dictionary of Scientific Bird Names*, Christopher Helm, London, 2010.
  4. ↑Madge S. & McGowan P. J. K., *Pheasants, Partridges and Grouse*, Christopher Helm, London, 2002.
  5. ↑Oiseaux.net, „Perdrix rouge (Alectoris rufa)” adatlap, megtekintve 2026-ban.
  6. ↑Fédération départementale des chasseurs des Pyrénées-Atlantiques (FDC64), „La perdrix rouge”, megtekintve 2026-ban.
  7. ↑Green R. E., „Double nesting of the Red-legged Partridge Alectoris rufa”, *Ibis*, 126. évf., 3. sz., 1984, 332–346. o.
  8. ↑Casas F., Mougeot F. & Viñuela J., „Double-nesting behaviour and sexual differences in breeding success in wild Red-legged Partridges Alectoris rufa”, *Ibis*, 151. évf., 4. sz., 2009, 743–751. o.
  9. ↑Tejedor M. T., Monteagudo L. V., Mautner S., Hadjisterkotis E. & Arruga M. V., „Introgression of Alectoris chukar Genes into a Spanish Wild Alectoris rufa Population”, *Journal of Heredity*, 98. évf., 2. sz., 2007, 179–186. o.
  10. ↑Barbanera F., Guerrini M., Khan A. A. et al., „Human-mediated introgression of exotic chukar (Alectoris chukar, Galliformes) genes from East Asia into native Mediterranean partridges”, *Biological Invasions*, 11. évf., 2. sz., 2009, 333–348. o.
  11. ↑BirdLife International, *Alectoris rufa* adatlap, az IUCN veszélyeztetett fajok vörös listája, 2020-as értékelés.
  12. ↑Game and Wildlife Conservation Trust (GWCT), „Red-legged partridge”, gwct.org.uk, megtekintve 2026-ban.
  13. ↑Office français de la biodiversité (OFB), „Perdrix grise (Perdix perdix)” fajlap, ofb.gouv.fr, megtekintve 2026-ban.
  14. ↑Oiseaux.net, „Perdrix choukar (Alectoris chukar)” adatlap, megtekintve 2026-ban.
  15. ↑Balaji C., Forcina G., Garg K. M., Irestedt M., Guerrini M., Barbanera F. & Rheindt F. E., „Novel genome reveals susceptibility of popular gamebird, the red-legged partridge (Alectoris rufa, Phasianidae), to climate change”, *Genomics*, 113. évf., 5. sz., 2021.
  16. ↑„Biologie de reproduction d'une population de perdrix rochassière (Alectoris graeca saxatilis × Alectoris rufa rufa) dans les Alpes méridionales”, *Revue d'écologie (La Terre et la Vie)*, 45. évf., 4. sz., 1990.

Lásd még

Galéria

Lásd még

Faisan de Colchide Piros/szürke fogoly Encyclopédie du gibier

Olvasson tovább

Ez a szócikk a GIBIS vadfaj-enciklopédiájának része; a GIBIS 1951 óta tenyészt vadat Chatte-ban (Isère). A fajjal vagy madarainkkal kapcsolatos kérdésekre csapatunk telefonon vagy e-mailben válaszol.

Lépjen kapcsolatba velünk +33 (0)4 76 38 31 01
Hívjon minket